Gyakran Ismételt Kérdések

Gyakran Ismételt Kérdések

Számla példány elhagyásának törvényi háttere
Már évek óta nem kell, de mi is csak 2013 év elején vezettük be, pont amiatt, mert ez nehezen megy át a köztudatba, és a könyvelőknél is nehezen megy ez a dolog. Íme az információ:

Fontos tudni, hogy a számlázó programmal kiállított számlák esetében a számlán már NEM KELL FELTÜNTETNI, hogy az eredeti vagy másolati példány és egyáltalán NEM KELL FELTÜNTETNI példánysorszámozásra vonatkozó feliratot sem.

Jogszabályi háttér ismertetése
A számlázó programokra vonatkozó hatályos jogszabályokat a többször módosított 24/1995. (XI.22.) PM rendelet tartalmazza. A rendelet 1/F. § pontjának (1) bekezdése érintette (szabályozta) a példányokra vonatkozó előírásokat:

2010.04.01-ig volt hatályos (régen minden számlapéldányt sorszámozni kellett): “1/F. § (1) A számlázó programnak a számla adattartalmának papírra való nyomtatása során biztosítania kell a) az összes számlapéldány sorszámozását, ha az előállítás az egyes számlapéldányok egymás utáni nyomtatásával történik, illetőleg b) annak feltüntetését, hogy a számla összesen hány példányban készül, ha az előállítás több példányos, összeszerelt és előnyomás nélküli papírra történik.”

2010.04.01-től 2010.09.27-ig volt hatályos (ELTÖRÖLTÉK a példányszámozást, de meg kellett különböztetni a számla eredeti és másolati példányát): “1/F. § (1) A számlázó programnak a számla adattartalmának papírra nyomtatása során biztosítania kell, hogy a számla eredeti és másolati példánya egymástól megkülönböztethető és eredeti példányként csak 1 példányban legyen nyomtatható.”

2010.09.27-én az 1/F.§ pont (1) bekezdés hatályon kívül helyezésével ELTÖRÖLTÉK a számla eredeti és másolati példányainak megkülönböztetését is.

Kapcsolódó anyagok
A NAV (APEH) hivatalos honlapján megjelent számlázási szabályokban is megtekinthető, ahol az 5. oldalon az adóhatóság külön kiemelte a következőket: “2010. szeptember 27-től a számlán nem kell feltüntetni, hogy az eredeti vagy másolati példány” (24/1995. (XI. 22.) PM rendelet 1/F. § (1) bekezdésének hatályon kívül helyezése 2010. szeptember 27-től).

Tekintse meg a NAV oldalán

Termékek importálás csv vagy xls fájlból


A Törzsadatok termék ablakban az egyéb funkciók alatt lehet exportálni és importálni a termékeket. Az import fájl formátum elérhető, ha a termékeket kiexportálják. Az így kapott fájlt kell feltölteni adatokkal és így beimportálható.

Ország felvétele


A partner ország lista bővíthető a Törzsadatok / Ország ablakban

Szállítólevél elszámolás


  • Adminisztráció / Számlázás
    Partner kiválasztás
    Ha a szállítóleveleknél meg volt adva a szállítási cím, akkor a szállítási cím kiválasztása
    Egyéb funkciók gomb -> szállítólevél elszámolás

Díjbekérőből számla


  • Adminisztráció / Számlázás
    Díjbekérő kijelölése a táblázatban
    Módosítás
    Számla típus átállítása “normál”-ra
    Nyomtatás