Gyakran Ismételt Kérdések


Számla példány elhagyásának törvényi háttere

Már évek óta nem kell, de mi is csak 2013 év elején vezettük be, pont amiatt, mert ez nehezen megy át a köztudatba, és a könyvelőknél is nehezen megy ez a dolog. Íme az információ:

Fontos tudni, hogy a számlázó programmal kiállított számlák esetében a számlán már NEM KELL FELTÜNTETNI, hogy az eredeti vagy másolati példány és egyáltalán NEM KELL FELTÜNTETNI példánysorszámozásra vonatkozó feliratot sem.

Jogszabályi háttér ismertetése

A számlázó programokra vonatkozó hatályos jogszabályokat a többször módosított 24/1995. (XI.22.) PM rendelet tartalmazza. A rendelet 1/F. § pontjának (1) bekezdése érintette (szabályozta) a példányokra vonatkozó előírásokat:

2010.04.01-ig volt hatályos (régen minden számlapéldányt sorszámozni kellett): "1/F. § (1) A számlázó programnak a számla adattartalmának papírra való nyomtatása során biztosítania kell a) az összes számlapéldány sorszámozását, ha az előállítás az egyes számlapéldányok egymás utáni nyomtatásával történik, illetőleg b) annak feltüntetését, hogy a számla összesen hány példányban készül, ha az előállítás több példányos, összeszerelt és előnyomás nélküli papírra történik."

2010.04.01-től 2010.09.27-ig volt hatályos (ELTÖRÖLTÉK a példányszámozást, de meg kellett különböztetni a számla eredeti és másolati példányát): "1/F. § (1) A számlázó programnak a számla adattartalmának papírra nyomtatása során biztosítania kell, hogy a számla eredeti és másolati példánya egymástól megkülönböztethető és eredeti példányként csak 1 példányban legyen nyomtatható."

2010.09.27-én az 1/F.§ pont (1) bekezdés hatályon kívül helyezésével ELTÖRÖLTÉK a számla eredeti és másolati példányainak megkülönböztetését is.

Kapcsolódó anyagok

A NAV (APEH) hivatalos honlapján megjelent számlázási szabályokban is megtekinthető, ahol az 5. oldalon az adóhatóság külön kiemelte a következőket: "2010. szeptember 27-től a számlán nem kell feltüntetni, hogy az eredeti vagy másolati példány" (24/1995. (XI. 22.) PM rendelet 1/F. § (1) bekezdésének hatályon kívül helyezése 2010. szeptember 27-től).

Tekintse meg a NAV oldalán

Termékek importálás csv vagy xls fájlból

A Törzsadatok termék ablakban az egyéb funkciók alatt lehet exportálni és importálni a termékeket. Az import fájl formátum elérhető, ha a termékeket kiexportálják. Az így kapott fájlt kell feltölteni adatokkal és így beimportálható.

Ország felvétele

A partner ország lista bővíthető a Törzsadatok / Ország ablakban

Szállítólevél elszámolás

  • Adminisztráció / Számlázás
  • Partner kiválasztás
  • Ha a szállítóleveleknél meg volt adva a szállítási cím, akkor a szállítási cím kiválasztása
  • Egyéb funkciók gomb -> szállítólevél elszámolás

Díjbekérőből számla

  • Adminisztráció / Számlázás
  • Díjbekérő kijelölése a táblázatban
  • Módosítás
  • Számla típus átállítása "normál"-ra
  • Nyomtatás

Irányítószámok

A rendszer a Magyar Posta adataival dolgozik. Ez csak egy figyelmeztetés, hogy a listában nem találta, de ettől függetlenül bármilyen irányítószám megadható, ebben az esetben a várost is be kell írni.

Számlagenerálás

Az Adminisztráció / Csoportos számlagenerálásban nem csak elkészíteni, hanem csoportosan újranyomtatni is lehet, ha megadják az adott hónapot és az újranyomtatás gombbal leszűrik. Ezután már ki kell választani a számlákat és nyomtatni.